 |
Betűméret:  
Múzeumunk gyűjteményében nagyrészt az európaitól eltérő típusú és anyagú műtárgyak találhatók. E tárgyak raktározása, konzerválása és kiállítása során a folyamatosan végzett állagmegóvás, az esetlegesen felmerülő és a speciálisan keleti készítés technikából adódó problémák megoldása restaurátoraink feladata.
A textil és bőr alapú műtárgyakat Várfalvi Andrea textilrestaurátor, a fából, fémből és lakkból készülteket Asztalos Zoltán farestaurátor gondozza.
Az alábbiakban Várfalvi Andrea tanácsait olvashatják az otthoni műtárgyvédelemről.
MEGELŐZŐ MŰTÁRGYVÉDELEM OTTHON
Hogyan óvjuk régi textíliáinkat?
Múzeumban dolgozó restaurátorként gyakran kerül a kezembe olyan rossz állapotú textília, melynek állagromlásához a helytelen tárolás és a házilagos javítgatások jelentős mértékben hozzájárultak.
Írásomban azokra az első olvasásra természetesnek tűnő, a gyakorlatban azonban mégsem használt módszerekre szeretném felhívni a figyelmet, melyek meghosszabbíthatják a nem múzeumi környezetben található, régi és sokáig megőrzésre szánt szövetneműink élettartamát.
Különbséget kell tennünk ugyanis ez utóbbiak és a hétköznapokban használt textiltárgyaink tárolási módja, tisztítása, javítása, az ezekhez a folyamatokhoz alkalmazott segédanyagok megválasztása, valamint a környezetünkbe helyezése – kiállítása – között.
Hogyan szoktuk tárolni otthon, a napjainkban vásárolt, és években mérve rövid élettartamú textilneműket? Többnyire akasztva, vagy hajtogatva. Régi szövetek tulajdonosaként gondolnunk kell azonban arra is, hogy a hajtogatás minden esetben, a vállfán való tárolás esetenként, hosszú távon kelméinkben maradandó károsodásokat okozhat.
Javaslom tehát, hogy csak olyan viseleti darabot tegyünk vállfára, mely jó állapotú és nem nagyon súlyos. Több tíz éves függesztés következményeként a rossz megtartású, nehéz szövet megnyúlhat, később elszakadhat. Gömbölyű végű vállfa használatakor elkerülhetjük, hogy vállnál a ruha deformálódjon, kinyúljon. A szabásnak megfelelően a fát ki is tömhetjük, majd bevonhatjuk puha papírral, vagy vászon szövettel.
Ha a viselet elöregedett vagy vékony anyagból készült alapszövete gazdagon díszített, ezért súlyos, tároljuk inkább fektetve, a formának megfelelően kitömve. Amennyiben helyhiány miatt a hajtogatás elkerülhetetlen, a hajtásokat béleljük ki kevés papírral, elkerülve ezáltal, hogy az anyag az évek során csíkban megtörjön, kikopjon, majd elhasadjon. (Vigyázat, a túl sok tömőanyag használata újabb gyűrődések kialakulásához vezethet!)
|
|
 |
XVIII. századi indiai hímzett terítő részlete,
melyen a hajtogatás mentén a selyemszövet kitört,
láthatóvá téve a bélést. |
|
Az éles hajtásnyomok kiküszöbölése érdekében nagy méretű, sík textíliáinkat tároljuk feltekerve. Konyhai papírtörölköző megürült hengere vagy szövetboltokban feleslegessé vált papírhenger egyaránt alkalmas erre a célra. Tekercseléskor a következő munkamenetet javaslom: a hengert vonjuk be papírral vagy vászonszövettel, majd textíliánkat színével kifelé (!) tekerjük fel rá. Ez utóbbira azért van szükség, hogy az esetleges díszítések szépen kifeszüljenek, ill. ha a tárgy bélelt, akkor a szövetek közül inkább a bélés gyűrődjön. Fémhímzés vagy egyéb díszítmények védelmében, melyek beakadhatnak vagy más módon károsíthatják az egymással érintkező felületeket, helyezzünk egy papírt, ill. vásznat a textília színoldalára, és ezzel együtt hengereljünk.
Csomózott szőnyegeknél a csomók irányával egyezően feltekerve a szövetet – ez esetben is színével kifelé – elkerülhetjük, hogy a csomók egymást elnyomják, kuszán rendezetlenné váljanak.
Festett textíliákat – képeket, zászlókat – lehetőleg síkban, fektetve raktározzunk.
Ha tároláskor több szövetneműt helyezünk egymásra, figyeljünk a megfelelő súlyeloszlásra: alulra kerüljenek a síktextilek, rá a hengerek, ill. a kitömött térformák. Utóbbiakból lehetőleg minél kevesebbet tegyünk egymásra.
A vállfás viseleteket, a szövethengereket, a fektetve elhelyezett textíliákat szekrényen belül egyenként, papírral vagy vászonnal betakarva elkerülhetjük a súrlódást, akadozást és a szövet esetleges lebomlását a hengerről.
Huzatnak, borítónak minden esetben természetes alapú anyag választását ajánlom. Kerüljük a polietilénből készült zacskók, reklámszatyrok használatát. Ez a típusú műanyag ugyanis vonzza a port, öregedése során a benne található lágyítók károsodást okozhatnak a szövetekben. A légmentesen zárt nylonban tárolt kelmék nedvesség hatására bepenészedhetnek. Papír, ill. vászon szövet borítással ellátva a porvédelem mellett a szövetnemű megfelelő szellőzése is biztosított. A papír lehetőleg legyen savmentes, a fehérítetlen vásznat felhasználás előtt főzzük ki.
Bizonyos típusú textíliáknál (selyem, gyapjú) különös figyelmet érdemel a rovarok elleni védelem. A felhasznált molyirtót ne közvetlenül a tárgyra, hanem mellé, vászonból készült zsákocskában helyezzük el.
Sokan úgy gondolják, hogy a portalanítás vagy porszívózás elvégzése után, egy régi szövet nedves tisztítása házilag is egyszerűen kivitelezhető. Nem kell hozzá más, csak víz és egy kis mosószer. De vajon milyen víz? És milyen mosószer? A kézi vagy a gépi mosás alkalmazása a követendő? Különbséget kell tennünk ebben az esetben is a hétköznapi, valamint a régi, megbecsült textíliák kezelése között.
A mosógép használata nélkülözi mindazt a kíméletet, melyet egy több évtizedet/századot "megélt" textilnemű további károsodás nélkül kibír. A kemény mosóvíz magas hőfoka, a centrifuga fizikai igénybevétele, és nem utolsó sorban a mai "csodamosószerek" mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az eddig jó megtartású szövetneműink többször végzett gépi mosás után meggyengüljenek, ill. az évek során már beindult, de szabad szemmel esetleg még nem látható bomlási folyamatok felgyorsuljanak.
Ha mégis ellenállhatatlan vágyat éreznénk arra, hogy magunk tisztítsunk, lehetőleg hideg, lágyított vízben, kíméletesen, dörzsölés nélkül dolgozzunk. Minden esetben adalékanyagoktól mentes, hideg vízben is megfelelő mosóhatású mosószert használjunk.
|
 |
XIX. századi mongol thangka,
melynek selyemszövetét az azt keretező,
színét engedő selyemzsinór
nedvesség hatására foltosra színezett. |
|
A textília bizonyos színezékei vagy a rajta található festékek színüket engedhetik és mosáskor elszíneződést okozhatnak. A viseletek flitterei készülhettek zselatinból, mely vizes közegben feloldódik. Tisztítás előtt ezért mindig meg kell győződnünk arról, hogy szövetünk "levérzik-e", ill., hogy a rajta található díszítmények oldódnak-e vízben. Amennyiben igen, más tisztítási módszert kell alkalmaznunk.
A vizes kezelés mellett választható még az oldószeres is, a megfelelő oldószer kiválasztása azonban szakember feladata. Otthoni kísérletezéseink alkalmával azért kell óvatosnak lennünk, mert a különböző oldószerek – tisztítóhatásuk mellett – roncsolhatják a szálakat és helyi alkalmazásuk foltképződéshez vezethet.
Megbecsült kelméink tisztításakor kerüljük a keményítők és a fehérítőszerek használatát, melyek kémiailag roncsolják a szövetet. (Hétköznapjainkban is tapasztalhatjuk, hogy pl. a sokszor fehérített konyharuha egy idő után erősen meggyengül, elszakad.)
A múzeumi textíliákat – a szőnyegek kivételével – a restaurátorok a kiöblített víz kicsavarása nélkül, tamponálás után, kitűzve szárítják, kiküszöbölve ezzel száradás közben a gyűrődések keletkezését és a vasaló használatát. (Bizonyára többen emlékeznek még nagyanyáink csipkeneműire, melyet mosásuk után spannoltak, – ez is egyfajta kitűzés –, így száradás után a csipke a mintának megfelelően, szépen kisimult és nem ugrott össze.)
Régi, meggyengült szöveteknél kerüljük a vasalást! A vasaló megnyújthatja, magas hőfokának köszönhetően roncsolja a szövetszálakat és a meggyengült textíliában felgyorsíthatja a már megindult bomlási folyamatokat. A felületen sűrűn elhelyezkedő díszítmények, hímzések száradáskor összehúzhatják az alapszövetet, melynek kisimítása vasalóval, az anyag nyúlása nélkül szintén szakembert igénylő feladat.
Manapság a szőnyegek vizes mosása helyett, vegyszeres tisztításuk az elterjedtebb, melynek hátránya a vizes kezeléssel szemben, hogy a szőnyegben maradt vegyszermaradékok roncsolhatják a szövetet. Rossz állapotú, értékes szőnyegeink tisztításakor ezért inkább a hagyományos, vízzel végzett módszer kíméletes alkalmazását tanácsolom.
A textíliákat díszítő fémszálak feketedése a légszennyezettség következménye lehet, eltávolítását bízzuk restaurátorra.
Vegyes összetételű műtárgyaknál, ahol csak az egyik anyagalkotó a textília, a tisztítást többnyire szétbontás előzi meg. Ilyen tárgy lehet pl. a textilborítású könyv, a paraván, a napernyő, a legyező, a kárpitos bútor, a tekercskép, vagy egy speciálisan keleti típus, a thangka is. Ezen összetett tárgytípusok különböző tisztítási módot igényelnek. Megfelelő szaktudás hiányában lehetőleg ne próbálkozzunk házilagos megoldásokkal.
Gyakran fordulnak hozzám tanácsért értékes, régi bútorok, szennyezett, szakadt, erősen meggyengült kárpitjainak állapotával kapcsolatban. A restaurálásra szoruló szövetet a tulajdonos továbbra is használni szeretné és nem elítélendő módon rá is ülne. Ebben az esetben el kell gondolkodnia, hogy a későbbiekben használati tárgyként, vagy műtárgyként szeretné tovább őrizni bútorát. Amennyiben az értékes szövet olyan rossz állapotú, hogy a szakemberrel végzett restaurálás után már nem lehet ráülni – mert ezt a gyenge szövet nem bírná ki roncsolódás nélkül – érdemes az újrakárpitozás mellett dönteni és az értékes, esetleg restaurált régiséget elraktározni.
Szakadt, lyukas, hiányos textíliát állagmegóvás céljából csak varrjunk, semmi esetre se ragasszunk! Tapasztalatom szerint általánosan alkalmazott módszer pl. a szakadt tekercsképek és legyezők papír alapú fonák oldalán az öntapadós ragasztócsíkkal, pl. Celluxszal végzett "házi konzerválás". A Cellux használatát azért nem ajánlom, mert ragasztója az idők során besüllyed az anyagba, oldhatatlan, barna foltot hagy, melyet szakember sem tud eltávolítani. Hasonlóan károsak a kereskedelemben kapható egyéb típusú, műanyag alapú ragasztók is, ezért megbecsült tárgyaink javításához kerüljük használatukat.
Ritkán, de azért előfordulhat olyan eset, amikor pl. egy rossz állapotú selyemtapéta, paraván, legyező, vagy tekercskép állapota indokolttá teszi a ragasztást, de a speciális ragasztóanyag és az alkalmazott módszer megválasztása restaurátor feladata.
Végezetül következzen néhány szempont, melynek figyelembevétele mellett óvni tudjuk környezetünkbe (szobánk falára, vitrinbe stb.) helyezett, megbecsült, értékes textil alapú régiségeinket.
Vastag, súlyos kárpit falra helyezésénél általánosan elterjedt rögzítési mód a felvarrt fémkarikák alkalmazása, melynek következményeként a szövet megnyúlhat, deformálódhat, a fém pedig megrozsdásodhat, megszínezve ezzel a textíliát. Ezen károk elkerülése érdekében, függesztéskor a tépőzár használatát javaslom. A tépőzár nagyon kemény, ezért ha azt varrógéppel egy széles szőnyegszegő szalagra felvarrjuk, a puha szövetet vastag, erős cérnával könnyebben tudjuk rögzíteni a kárpit fonák oldalára. A tépőzár párját egy lécre, majd a falra csavarozva biztosíthatjuk az egyenletes súlyelosztást. Ez a megoldás szebb látványt is eredményez és a szövet sem nyúlik meg. A karikákhoz hasonlóan a tépőzáras kárpit bármikor, könnyen eltávolítható a falról.
|
 |
XIX. századi japán szövettöredék (donszu) részlete,
melyen eltávolíthatatlan nyomot hagyott egy rajzszög. |
|
Vékonyabb textilnemű, selyemkép és hímzés kiállításakor a tárgyat apró öltésekkel varrjuk fel vagy gombostűvel rögzítsük egy lehetőleg természetes alapú, szövettel bevont kartonra, majd ezzel együtt, egy üveggel ellátott keretben helyezzük fel a falra. A gombostű lehetőleg vékony és rozsdamentes legyen. Kiállítandó szövetneműinket a felerősítendő hátlapra semmiképpen se ragasszuk! Kerüljük még a rozsdásodó szögek, rajzszögek használatát is, valamint a textília közvetlen felerősítését a meszelt vagy festett falra.
A viseleti kiegészítőket, legyezőket, táskákat üvegezett vitrinbe tegyük. A vitrin egyszerre tölti be a tárolóhely és a "kiállító tér" feladatát is.
Textíliák kiállítására és raktározására a megteremtendő ideális feltételek a 20 °C-os hőmérséklet és az 50%-os relatív páratartalom. Megfelelő klímaberendezés híján, valamint ettől eltérő komfortigényünk miatt ez az állapot többnyire nem valósítható meg otthoni környezetben. Óvjuk azonban textiljeinket a közvetlen fénytől, hőtől, vagyis ne szembe az ablakkal helyezzük el azokat a fakulás és sárgulás veszélye miatt, de kellő távolságba kerüljenek a radiátortól, ill. a fűtőtesttől is. (Költséges, de múzeumokban gyakran alkalmazott módszer a keretek, vitrinek üvegfelületein a fény, ill. hővédő fólia alkalmazása.)
A baktériumok és a gombák (penész), valamint a rovarok a meleg, nedves helyen telepednek meg. Az ellenük való védelem miatt ezért nagyon fontos szövetneműink tisztítása mellett lakóterünk rendszeres szellőztetése is.
Otthonunk nem múzeum, és természetesen nem tudunk minden szempontból "steril" körülményeket teremteni. A fentiek ismeretében azonban elgondolkodhatunk rajta, vajon megteszünk–e minden tőlünk telhetőt becsben tartott kelméink állagmegóvása érdekében.
A szöveget illusztráló felvételek a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum műtárgyairól készültek.
Várfalvi Andrea
|
|
|
